Saturday, 20/4/2024 UTC+2
Tiszacsege
Szalagcímek:

Többféle támogatással segíti az álláskereső fiatalok munkaerőpiaci helyzetének javítását a kormányhivatal

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal a GINOP-5.2.1-14-2015-00001 Ifjúsági Garancia kiemelt projektje keretében – munkaerőpiaci esélyeik növelése érdekében – támogatja a 25 év alatti nem foglalkoztatott és nem tanuló (NEET) regisztrált álláskeresők elhelyezkedését.

A kormányhivatal bérjellegű támogatásainak célja kettős: egyrészt a munkáltatók számára lehetőséget biztosít, hogy megismerje a fiatal munkavállaló munkavégző képességét, munkabírását, hozzáállását, másrészt a támogatások segítségével jelentősen csökkenthetőek a vállalkozások bérterhei. A programban résztvevő fiatalok számára szintén előnyös a konstrukció, hiszen valós munkafeltételek között győződhetnek meg arról, hogy képzettségük, képességeik, tanulmányaik, esetleges korábbi szakmai tapasztalataik alapján alkalmasak-e az adott feladatra.

A kormányhivatal munkaerőpiaci programjának támogatási elemeit saját térségi programterve alapján alakítja ki, mely alapján jelenleg az alábbi foglalkoztatást elősegítő támogatási konstrukciók érhetőek el a munkaadók számára munkaviszonyban, teljes munkaidőben vagy legalább napi 4 órát elérő részmunkaidőben foglalkoztatott személyek esetén:

  • „legfeljebb 90 nap” bérköltség támogatás, amely munkatapasztalat-szerzés céljából nyújtható, maximum 90 nap időtartamra. A kormányhivatal a foglalkoztatót terhelő bér és a hozzá kapcsolódó szociális hozzájárulási adó legfeljebb 100%-át téríti meg, továbbfoglalkoztatási kötelezettség nélkül;
  • „legfeljebb 10+5” bérköltség támogatás: a kormányhivatal ebben a konstrukcióban 4 hónap támogatott időszakot biztosít további 2 hónap támogatás nélküli továbbfoglalkoztatási kötelezettség vállalása esetén. A támogatás mértéke szintén a foglalkoztatót terhelő bér és szociális hozzájárulási adó legfeljebb 100%-a;
  • foglalkoztatás bővítését szolgáló, „legfeljebb 8+4 havi” bértámogatás jelenleg 4 hónap időtartamra vehető igénybe további 2 hónap időtartamú támogatás nélküli továbbfoglalkoztatási kötelezettség vállalása mellett. A kormányhivatal ebben a támogatási elemben a foglalkoztatót terhelő bér és a hozzá kapcsolódó szociális hozzájárulási adó legfeljebb 70%-át téríti meg;
  • : a kormányhivatal teljes mértékben megtéríti a munkába járással kapcsolatos helyközi utazási költségeket a résztvevő fiatal lakóhelye/tartózkodási helye és a munkavégzés helye között;
  • ával a kormányhivatal a vállalkozói tevékenység beindítását segíti, legfeljebb 6 hónap időtartamú, havonta a kötelező legkisebb munkabér összegéig terjedő támogatás formájában.

A támogatás iránti kérelmet az álláskeresőt nyilvántartó járási hivatal foglalkoztatási osztályára, elektronikus úton kell benyújtani.

A programról szóló általános tájékoztatók, valamint a kérelem nyomtatványai az alábbi internetes oldalakon érhetők el:

A projekt az Észak-magyarországi, az Észak-alföldi, a Dél-alföldi és
a Dél-dunántúli régiókban az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés keretében támogatásban részesül



MEGNÉZTE: 88 látogató

Kapcsolat Elérhetőség

Email: pmhivatal[kukac]tiszacsege[pont]hu

Phone: 06 52 588-400

Address: 4066 Tiszacsege, Kossuth u. 5.

Megszakítás