Thursday, 18/4/2024 UTC+2
Tiszacsege
Szalagcímek:

Kompátadó ünnepség

„a csegei komp az összefogás jelképévé vált az elmúlt hónapokban”

Április 21-én került sor a sok viszontagságot átélt tiszacsegei komp ünnepélyes átadására.

A rendezvényen beszédet mondott Szilágyi Sándor polgármester, Bodó Sándor országgyűlési képviselő, Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) igazgatója, Kiszl Károly Révhajósok Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója, Czető Norbert református lelkész. Verset mondott Kocsis Sándor, fellépett a Tiszacsegei Hagyományőrző Néptánc Egyesület, a Tiszacsegei Nyugdíjas Tűzoltó Dalárda és az Őszirózsa népdalkör.

Szilágyi Sándor polgármester avatóbeszédében kiemelte: a csegei komp az összefogás jelképévé vált az elmúlt hónapokban, aminek eredményeként teljesen megújulva szállíthatja ismét az utasokat Tiszacsege és Ároktő között. A javítási költségek megtérítésére a vis maior keret terhére kérelmet nyújtottak be a Belügyminisztériumhoz. – Tette hozzá, majd megköszönte a Honvédségnek, hogy az eset során a tiszacsegei kompot kiemelkedően kezelték és megmentették a szerkezeten rekedt férfi, János életét. – Nem lehetünk elég hálásak azoknak a felkészült szakembereknek, akik akkor a segítségünkre siettek. Több megkeresés is érkezett az esetet követően, de mivel a kompjárat két fontos állomást, illetve két megyét is összeköt, nem szerettem volna, ha adományokból újul meg a jármű. A hátunk mögött hagyott 2 hónap azt bizonyította, hogy nem vagyunk egyedül. Az eredmény pedig itt van mögöttem, a megfiatalodott komp.- Mondta a polgármester. – MTI –

A rendezvényt támogatta: Tiszacsege Város Önkormányzata, Dr. Papp József Városi Könyvtár  és Művelődési Otthon, Tiszacsege Kommunális Szolgáltató Szervezet, Tiszacsegei Hagyományőrző Néptánc Egyesület, Berencsi Anita, Lévai Zoltán üzemeltető

 



MEGNÉZTE: 1169 látogató

Kapcsolat Elérhetőség

Email: pmhivatal[kukac]tiszacsege[pont]hu

Phone: 06 52 588-400

Address: 4066 Tiszacsege, Kossuth u. 5.

Megszakítás