Friday, 29/3/2024 UTC+1
Tiszacsege
Szalagcímek:

Agrárkamarai fórum

Tiszacsegén tartott gazdafórumot a Hajdú-Bihar Megyei Területi Agrárkamara.

 

A nagy létszámban megjelent helyi gazdáknak elsőként Szabó Sándor, a megyei területi megbízott elnök tartott előadást, aki maga is őstermelő. Felhívta a figyelmet a regisztrációs időpont határidejére, nov. 30-ra, ameddig tagként jelentkezhetnek a termelők az új agrárkamarához. Az új agrárkamara célja a tagok érdekvédelmi szervezetének felállítása és mind a belföldi, mind a külföldi piacon való versenyképességük növelése. Az új felépítés és szerveződés szerint nő majd a regisztrált kamarai tagok száma. A legitimitás jellemző az új rendszerre, minden megyéből egy küldött képviseli majd a gazdákat, és ebből áll össze az országos kamara.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal munkatársai is részt vettek a fórumon, előadást tartott Klepács Györgyi, a Hajdú-Bihar Megyei Kirendeltség vezetője és Kiss Zoltán Csaba, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának igazgatója. Felhívták a gazdák figyelmét a debreceni székhelyű megyei kirendeltség ügyfélfogadásra, annak rendjére, és biztatták őket, hogy bizalommal forduljanak hozzájuk. Tájékoztatták őket a támogatási igénylések menetéről, a gyakran felmerülő hibákról, ezzel megkönnyítve a gazdák helyzetét a jövőbeni adategyeztetések terén.

A fórum végén várták a felmerülő kérdéseket és szívesen válaszoltak azokra.



MEGNÉZTE: 969 látogató

Kapcsolat Elérhetőség

Email: pmhivatal[kukac]tiszacsege[pont]hu

Phone: 06 52 588-400

Address: 4066 Tiszacsege, Kossuth u. 5.

Megszakítás