Friday, 19/4/2024 UTC+2
Tiszacsege
Szalagcímek:

Polgármesteri beszámoló július és augusztus hónap eseményeiről

Tisztelt tiszacsegei Lakosság!

A hagyományos beszámolóimat ismét folytatom.

A július a szabadságok hónapja, a mi önkormányzatunk is igazgatási szünetet tartott. Természetesen ez nem jelentette azt, hogy nem történtek fontos események. Ezekről tájékoztatom a kedves lakosokat az alábbiakban.

Pályázatok:

– 2022. 07. 25-én megjelent a Közbeszerzési Értesítőben az eljárást megindító felhívás a „csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása” pályázattal kapcsolatban. Várjuk az ajánlattevőket, melyre egy hónap áll a rendelkezésükre.

-Magyar Falu Program pályázat keretében nyert rézsűkasza megérkezett, mely megkönnyíti az árkok, rézsűk karbantartását.

– Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett VP6-19.2.1.-45-7-21 kódszámú „Helyi fejlesztések támogatása” című felhívásra támogatási kérelmet nyújtunk be 30 millió forint összegben, 5% önerővel, melynek keretében a strand elavult úszó-, és gyermekmedence vízforgató, hőcserélő rendszerének szétválasztása és felújítása valósulna meg. Így a régen várt kellemes vizű medence várná a legkisebbeket.

-Megkezdtük, -folytatjuk- a közmunkaprogramban a „kommunális szolgáltatóval” együttműködve azon utak felújítását, tömörített alappal történő ellátását önerőből, melyek nem rendelkeznek alappal /földutak/. Így vált járhatóbbá a Hataj utca egy része és a József Attila utca. Amennyiben az anyagi lehetőségek engedik, tovább folytatjuk a többi, hasonló helyzetű utcák felújítását. Célunk, hogy minden utca járható legyen egész évben.

Események:

Az EFOP-.1.5.3-16-2017-00021 – „Humán szolgáltatások fejlesztése Hajdúnánáson és vonzáskörzetében” című pályázat keretén belül Tiszacsege Város Önkormányzata nyári szünidői táborozást tett lehetővé városunk iskoláskorú gyermekeinek. Ennek a pályázatnak köszönhetően a 40 év feletti éves mammográfiai vizsgálatra behívott hölgyeknek ingyenes buszt biztosítottunk 3 alkalommal. Erről személyes meghívóhoz csatolt szórólap formájában, honlapunkon, facebook oldalakon, plakátokon értesítettük a lakosságot, ennek ellenére nagyon kicsi volt az érdeklődés a szolgáltatás iránt. A három alkalmat összesen 56 fő vette igénybe.

Az idén is lehetőség volt  bekapcsolódnunk a nyári diákmunkaprogramba, melynek keretében 10 főt tudtunk foglalkoztatni az önkormányzatnál, a kommunális szolgáltatónál és a könyvtárban. Köszönjük értékes munkájukat!

Augusztus 6-án immár 29. alkalommal rendeztük meg a Csege Napot, amely négy éve már Csegei Rév Nap néven ismert. A hagyománnyá vált elszármazottak találkozójára több mint hatvanan regisztráltak. A Szolgáltató Csarnok adott méltó helyet az eseménynek, melynek színvonalát tovább emelte File István lemezjátszó kiállítása, Almási Dezsőné gobelin munkáinak bemutatója. Kovács Zsoltné és Vassné Szucskó Margit Tiszacsege Város Helyi Értéktár Bizottságának tagjai prezentáció segítségével ismertették meg a jelen lévőkkel településünk ÉRTÉKEI-t. Ezúton is elismerésemet és köszönetemet fejezem ki elkötelezett, igényes munkájuk iránt!

A program a református templomban folytatódott, majd egy ebéddel vendégeltük meg a kedves megjelenteket.

Ezen a napon került sor városunk számára a Bocskai-szablya ünnepélyes átadására, melyet Pajna Zoltán, a Hajdú Bihar Megyei Közgyűlés Elnöke nyújtott át nekem, mint Tiszacsege polgármesterének.

Pajna Zoltán egyik nyilatkozatában így foglalta össze a kezdeményezés lényegét:

„A hajdúk letelepítése a megye létrejöttében az első olyan mérföldkő, amelyet a történelmi hagyományainkhoz köthetünk. Ezért kerestünk egy olyan relikviát, amely a települések közötti, a megye lakosai közötti összetartozást jelképezi.

Egy Bocskai-szablyára esett a választásunk. Ez egy olyan szimbolikus tárgy, amit egy település dísztermében vagy a polgármester irodájában ki tudnak állítani, és valamennyiünk számára azt mutatja, hogy a mostani 82 hajdú-bihari településnek, ahogy az 1605-ös években, nekünk is meg kell vívnunk a jelen szabadságharcait, és a mindennapok kihívásait együtt, közösen kell megoldjuk.”

Egy közösséget az egyének elkötelezett munkája, szorgalma, tehetsége, vezetői képességei viszik előre. Nagyon fontos, hogy ezeket az embereket elismerjük és ha csak jelképesen is, de megajándékozzuk Őket. Kiváló alkalmat nyújtott erre a Csegei Rév Nap, ahol a meghívott vendégek és minden kedves érdeklődő előtt méltathattuk 10 lakosunkat, akiknek az eddig elért eredményeikért, közösségért végzett munkájukért nyújthattuk át szerény, de annál több szeretettel összeállított ajándékunkat.

A délutáni színes programok és a versenyek most is szép számú közönséget vonzottak gyönyörű Tisza partunkra.

Itt is szeretném megköszönni minden szervezőnek, segítőnek és részt vevőnek, támogatónak a munkáját és gratulálok a halászlé főző verseny, illetve a horgászverseny győzteseinek.

Mindig nagy örömmel adom át településünk újabb babájának az önkormányzat ajándékát. Ebben az időszakban egy újszülöttet köszönthettem.

Augusztus 10-én rendkívüli testületi ülést tartottunk, melyen a helyi építési szabályzatot módosítottuk a NAGÉV Kft. beruházásának támogatása érdekében. Ekkor hoztunk határozatot a Rákóczi utca 28. szám alatti ingatlan helyi védelem alá vételéről.

Tiszacsege Város Önkormányzata az ebrendészeti feladatai ellátása érdekében, Tiszacsege város közigazgatási területén tartott ebek nyilvántartásba vétele céljából az időszakos ebösszeírást elindította. Az eb tartója, tulajdonosa az ebösszeíráskor köteles a törvényben előírt adatokat az Önkormányzat rendelkezésére bocsátani. Reméljük, hogy ezzel is hozzájárulunk a felelős állattartási szokások kialakításához, megerősítéséhez!

Az idei nyár óriási hőséget és szárazságot hozott, melyek elviselése mindenkit próbára tesz. Ilyenkor a legjobb az időt strandon vagy vízparton tölteni. Igyekeztünk a lehetőségeinkhez mérten minél kellemesebbé tenni fürdőnket az idelátogatók számára. A rendben tartott szabad felületek, a medencék kellemes hőfoka, a gyerekmedencében elhelyezett csúszda, mind ezt a célt szolgálta. Többen jelezték, hogy igény lenne a hétvégi hosszabb nyitva tartásra, ezért augusztustól a nyári szezon idejére szombaton és vasárnap 10 órától este 10-ig várjuk a kedves vendégeket.

Mindenkinek kívánok a nyár hátralévő idejére hasznos időtöltést, jó pihenést!

Tiszacsege, 2022. 08. 15.

Szeli Zoltán, polgármester



MEGNÉZTE: 307 látogató

Kapcsolat Elérhetőség

Email: pmhivatal[kukac]tiszacsege[pont]hu

Phone: 06 52 588-400

Address: 4066 Tiszacsege, Kossuth u. 5.

Megszakítás