Friday, 29/3/2024 UTC+1
Tiszacsege
Szalagcímek:

Integrált Városfejlesztési Stratégia

Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS) Tiszacsege 2012-2020

A közösségi tervezés gondolata – azaz, hogy Tiszacsege fejlesztési terve ne csupán mérnöki, szakértői asztalokon, számítógépeken, hanem a helyben lakók bevonásával, az ő és közösségeik részvételével valósuljon meg 2011-ben merült fel. A szakértő cég ennek alapján állította össze, és tett javaslatot annak megvalósítására. Hazánkban már több éve készülnek Integrált Városfejlesztési Stratégiák. Többségük azonban – az eredeti célokkal ellentétben – egyrészt túlságosan formalizált, elavult adatokon és forrásokon nyugvó, szemléletében korszerűtlen, másrészt az érintettek, azaz a települések lakosainak aktív közreműködése nélkül – „íróasztal mellett” – elkészülő dokumentum. Alkalmatlanok tehát arra, hogy az elkészítésükért felelős települések valódi stratégiai terveiként működjenek az elkövetkező években.

ivs

A Tiszacsegén elkészülő IVS ezekkel szemben arra az állításra épül, hogy a fejlesztési irányok meghatározása nem lehetséges a helyben élők lehető legszélesebb köre gondolatainak, szándékainak, terveinek ismerete nélkül. A helyzetet, a szükségleteket ugyanis senki nem ismeri náluk jobban. A „megismerés” mellett fontos az is, hogy a lakosok és közösségeik tevékeny részesei legyenek a fejlesztési irányok megalkotása teljes folyamatának. A célok így lesznek közösek és remélhető az, hogy megvalósításukért a képviselőtestület és az önkormányzati intézmények mellett az egyes emberek, a civil közösségek és a vállalkozások is felelősséget éreznek majd. 

Az integrált városfejlesztési stratégia elkészítésének folyamata a jövőben más települések számára is példaértékű lehet, ami hozzájárulhat a város hírnevének növeléséhez. A megfelelően összeállított, a problémákra és a fejlesztési lehetőségekre kellő pontossággal rámutató városfejlesztési stratégia megalapozhatja továbbá Tiszacsege sikerességét az Európai Unió által finanszírozott pályázatok terén, amire nagy szüksége lesz az elkövetkezendő években.

Tiszacsege Integrált Városfejlesztési Stratégia 2012-2020 teljes dokumentáció (pdf).



MEGNÉZTE: 1166 látogató

Kapcsolat Elérhetőség

Email: pmhivatal[kukac]tiszacsege[pont]hu

Phone: 06 52 588-400

Address: 4066 Tiszacsege, Kossuth u. 5.

Megszakítás