Thursday, 28/3/2024 UTC+1
Tiszacsege
Szalagcímek:

Testvérvárosi találkozó: Tiszacsege – Szalárd 2012.

Testvérvárosi kapcsolat erősítése az önkéntesség jegyében.

Tiszacsege város önkormányzata az Európai Unió „Európa a polgárokért” pályázati programjának keretén belül megrendezte 2012. május 18-20 között a Testvérvárosi kapcsolat erősítése az önkéntesség jegyében című 3 napos rendezvényt, mely Uniós támogatással valósulhatott meg.

 

Tiszacsege város és Szalárd település kapcsolata már több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. Az idő előrehaladtával ez a kapcsolat kissé megfakult. A találkozó célja a kapcsolat megerősítése, színesítése, egymás elfogadása és kölcsönös tisztelete. Barátságok kialakulásával szorosabbá válhat a kapcsolat Európa polgárai között. A 2012. május 18-20 között megrendezésre került találkozó három napja három téma köré szerveződött, melyek a kultúra, sport és hagyományőrzés területeire terjedt ki.

 

 

Az első nap programjai elsősorban a gyermek korosztályra fókuszáltak, mindkét település helyi oktatási intézményeinek és néptánccsoportjainak közreműködésével. A napot egy kerekasztal beszélgetés zárta. A szakmai program az Európai önkéntességről szólt. A második nap a sport és a játék jegyében telt, melynek a Tiszacsegei Termál Fürdő adott helyet. A játékok levezetésében önkéntes polgárok segédkeztek. A vetélkedőket, sportfeladatokat, úgy állítottuk össze, hogy minden korosztály igényeit kielégítsük. A harmadik napi eseményeket két jellegzetes kulturális értékeket őrző tiszacsegei épületbe, az Iskolatörténeti Múzeumba és a Tüzelős-ól Múzeumba szerveztük. A program gasztronómiai bemutatóval és ételkészítéssel (sütéssel, főzéssel és népi játékokkal) egészült ki, melyhez mindkét település polgárai önkéntes munkájukkal aktívan járultak hozzá. A fentiek értelmében a projektmegvalósítás elérte célját. Tiszacsege város és Szalárd település polgárai önkéntes tevékenységükkel hozzájárultak a közösségi összetartó erő, és a települések iránti elköteleződés növekedéséhez.

Az aktív polgárság olyan értékeket valósított meg, mint például a szolidaritás és diszkrimináció mentesség, ezzel hozzájárulva az Európai társadalom harmonikus fejlődéséhez. Fontosnak tartottuk a hagyományok és kultúra, oly módon történő ápolását, hogy az szélesítse a résztvevő polgárok látókörét, bővítse tudásukat, ösztönözze őket az önkéntességre, ezáltal erősítve az európai identitástudat kialakulását.

 

Fotók a rendezvényről:

 



MEGNÉZTE: 721 látogató

Kapcsolat Elérhetőség

Email: pmhivatal[kukac]tiszacsege[pont]hu

Phone: 06 52 588-400

Address: 4066 Tiszacsege, Kossuth u. 5.

Megszakítás