Thursday, 19/9/2019 | : : UTC+2
Tiszacsege

EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI IRODA

EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI IRODA LÉTREHOZÁSA A POLGÁRI TÉRSÉGI JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÓ KÖZPONTBAN

 

  index

 

 

Az „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok a kistérségekben” pályázaton 124 millió forint, egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyert a PÉTEGISZ Nonprofit Zrt. és Konzorciumi partnerei az „Érted?!, Velünk!” projekt keretében. Egészségfejlesztési Iroda nyílt március 21-én, erről értesültünk a pénteken tartott sajtótájékoztatón. A rendezvényen, amelyen részt vett Dr. Szócska Miklós Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkár is, bemutatták az egészségfejlesztési program céljait.

 

átadó 

 

Az Egészségfejlesztési Iroda ünnepélyes megnyitóját 2014. március 21-én, pénteken tartották Polgáron, a Térségi Járóbeteg Szakellátó Központban. A rendezvényen részt vett Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, Tóth József polgármester a konzorciumi partner képviseletében és Giricz Béla Lászlóné polgármester konzorciumi partner képviseletében.

 

Az egészségtudatosság, az egészségmegőrzés egyre szélesebb társadalmi rétegek számára kezd fontossá válni, ezt felismerve a PÉTEGISZ Nonprofit Zrt. és partnerei összefogtak, hogy olyan egészségfejlesztési irodát nyissanak, amelyben segíthetnek az egészséges életvitelhez szükséges tudás és készségek elsajátításában, ezáltal pedig hozzájárulhatnak a lakosság életminőségének javításához. Ezek olyan célok, amelyek jó példaként szolgálhatnak más kistérségek számára is. Emiatt mindenképpen célként kell megemlíteni az „Érted?!, Velünk!” programhoz hasonlóan megalapozott tervekre épülő, egészséget támogató közösségi döntéshozatali gyakorlat meghonosítását, e gyakorlatok mérhető számbeli növekedését – mondta el Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár.

 

A projekt az észak-alföldi régió polgári kistérségében valósul meg, ahol a kistérség lakosságának a természetes szaporodás/fogyás mutatója rosszabb az országos átlagnál. A születéskor várható élettartam is kedvezőtlenebb, mind a megyei, regionális, vagy országos. A négy nagy betegség csoportot az elhunytak számában vizsgálva az országos átlagnál rosszabbak az adatok. Legnagyobb számban a keringési rendszer megbetegedésiből adódik a halálozás, mely a megyében is az egyik legrosszabb, következő a daganatos betegségek, majd az emésztőrendszer, légző-rendszer miatti halálok.  

 

A fenti problémákra reagálva az „Érted?! Velünk!” program keretében olyan beavatkozásokat terveznek, amelyek helyben megoldhatóak. A program hosszú távú célja a térségi lakosság egészségi állapotának javítása, a szív-érrendszeri, daganatos megbetegedések csökkentése a térségben.

 

„Gyógyítani a legkorszerűbben, ápolni a legemberségesebben, betegségeket megelőzni legeredményesebben” – fejtette ki alapfilozófiájukat Kiss Ilona, a PÉTEGISZ Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. „Akkor lehetünk sikeresek, ha nem csupán közfeladatot látunk el, hanem gyógyulni vágyók igényeit elégítjük ki. Ehhez a célunkhoz járul hozzá a tervezett program, melyben bevonjuk a jelenleg is velünk szoros együttműködésben dolgozó a háziorvosokat, védőnőket, iskolaorvosokat.”

 

„A hatékony prevenció érdekében az egészségügyi szereplők és a civil szféra szoros együttműködése kiemelten fontos. Erre kiváló példa az „Érted?!, Velünk!” program, amely azt is bemutatja,, mennyire fontos, hogy az egészségnek a megőrzése ne csak a térségben működő egészségügyi ellátórendszer feladata legyen, hanem olyan térségi cél, amelynek érdekében a különböző térségi szereplők összefognak, aktívan és összehangoltan cselekszenek” – mondta el Tóth József polgármester.

 

„A megelőzés egyik legfontosabb pillére a lakosság egészségtudatos viselkedése, amelyhez igen nagy segítséget nyújt az „Érted?!, Velünk!” program. Az ehhez szükséges feltételek kialakítása egyszeri feladat, azonban az egészségmegőrzés és egészségfejlesztés komplex rendszerének működtetése nem egy projekt, hanem hosszú távú térségi szerepkör, amiben tevékeny részt kívánunk vállalni, ezzel is elősegítve a kistérség egészségügyi mutatóinak javulását” – mutatta be csatlakozásuk okait Giricz Béla Lászlóné polgármester.

 

Az Egészségfejlesztési Iroda tevékenységei körébe tartozik majd az egészségmegőrző klubok, életmódváltó programok, motiváló programok koordinálása, programok szakmai tartalmának kidolgozása, valamint a szűrések, egészségügyi roadshow-k, egészségnapok megszervezése, lebonyolítása. Ennek során folyamatos a kapcsolattartás a kliensekkel, egészségügyi szolgáltatókkal, önkormányzatokkal, járással, illetve civil szervezetekkel.



Értékelés
MEGNÉZTE: 256 látogató

Online lista

7 látogató van online
3 vendég, 4 bots

Kapcsolat Elérhetőség

Email: pmhivatal@tiszacsege.hu

Phone: 06 52 588-400

Fax: 06 52 588-405

Address: 4066 Tiszacsege, Kossuth u. 5.